Business Opportunities intenzív és féléves kurzus

A Budapesti Corvinus Egyetem Science Shopjával együttműködve képzést, workshopot és szemléletformáló előadást tartottunk mesterszakos hallgatóknak. A szeptemberi intenzív kurzus, majd a féléves kurzus során is azt a témát jártuk körül, hogyan támogathatják és segíthetik energiaközösségek létrejöttét a nagyvállalatok. A hallgatók szektorokra bontva választhattak nagyvállalati szereplőt, és azokra alapozva dolgoztak ki lakosságot bevonó és a helyi […]
Játékos szemléletformálás a közösségi energiáért és a természet védelméért

Szemléletformáló pályázatunk a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. Egyesületünk az energiaközösségekkel kapcsolatos társasjátékok fejlesztését, kipróbálását tűzte ki célul, illetve játékos természetvédelmi szemléletformáló alkalmak megvalósítását. A pályázatot Budapesten és a közép-magyarországi régióban, illetve a Dunántúl északi részén valósítottuk meg, részt vettünk több fesztiválon és rendezvényen, valamint Ökosuli természetismereti programot tartottunk általános iskolásoknak. Partner: Reflex Egyesület, […]